2016. augusztus 1., hétfő

5. fejezet

Sziasztok!! :)
Huh, de rég nem voltam errefelé! Igérem, mostantól belehúzok.
Sőt! Annyira belehúzok, hogy új hátteret kaptatok! Remélem tetszik nektek! ;)
Ami pedig a fejezetet illeti, eljutottunk végre Thranduilhoz! Yey!
A tájleírást nem a film szerint csináltam, hanem a könyv szerint, ezt vegyétek figyelembe.
Következő hétfőn újra itt vagyok! :))
 
 
 
 
Megtorpantam a hatalmas ajtószárnyak előtt. Hirtelen elfogott a félelem, Thranduilt sok helyen mondják a Kegyetlen Tündekirálynak. És még úgy is, hogy a lánya vagyok, úgy éreztem, tartogat veszélyeket a dolog.
Legolas kezét éreztem a vállamon.
- Minden rendben lesz- súgta nekem. - Nem hagyom, hogy bántson.
Felpillantottam rá, és ő visszamosolygott. Mintha egy kicsit megnyugodtam volna. Abban a pillanatban az őrök kinyitották a nehéz fa ajtót, és bebocsájtást nyertünk.
A palota szépségét el sem tudnám nektek mondani. Elhelyezkedését tekintve a Bakacsinerdő keleti szélén állt. Nagy barlang volt, mélyen bekanyargott a föld alá, és sok, kisebb barlang nyílt belőle. Az ajtó előtti folyó hangja még be is elkísért minket. Legolas elmondta, hogy a víz éppen a hegyekből a felföldeknél lévő mocsarakba tart.
Mikor megkérdeztem bátyámtól, hogy ez a barlang olyan e mint a koboldoké, ő sértődötten nemmel válaszolt. Később láttam csak, mennyivel tisztábbak ezek a barlangok és fényesebbek, mint akármelyik másik.
A trónterem ajtaja szembenyílt a bejárattal. Csomó organikus anyagot fedeztem fel magam körül, miközben Legolas jelentett az őröknek. Azok azt válaszolták, hogy a bebocsájtásunkra még várnunk kell, a király elfoglalt. Így, ahogy múlt az idő, egyre idegesebb lettem. A perceket óráknak éreztem, alig bírtam idegekkel az ajtószárnyak megmozdulásáig. Akkor viszont Legolas a vállamra helyezte a kezét, és átléptük a küszöböt.
Tranduil hatalmas trónusán ült, keresztbe vetett lábakkal, közben egy másik tündével beszélgetett. Viszont nem sokáig figyelhetett másra, mert az őrök hangosan jelentették belépésünket.
A Tündekirály elküldte látogatóját, aztán felnézett. Hidegkék szeme először Legolasra tévedt, hidegen nyugtázva visszatértét.
Csak aztán nézett rám. Láttam, hogy szemeiben azonnal felismerés csillan…



2 megjegyzés: