4.fejezet

Hello!

Újabb részt hoztam nektek, természetesen Legolasról meg a húgáról, akinek nem tudom említettem e a nevét, de hamarosan minden kiderül!

Nagyon várom a kommenteket!

 

 

 

 

- Tauriel!- Fordult hátra Legolas boldogan ugyanakkor meglepetten is.

- Öröm a szívemnek, hogy itt talállak. Látom apám a határőrséghez osztott be téged. - Monda a vörös hajú tündének. Ekkor kapcsoltam én is, hisz tudtam ki az a Tauriel. Mindenki tudja aki látta a Hobbit filmet. Kezdek egészen otthon lenni ebben a világban. Legalábbis ki ismerem magam benne. - Kit hoztál?- Kérdezte Tauriel. - Nem ismerős az arca.

- Rég nem talált húgomat hoztam, egy messzi földről. Atyámnak viszem, hogy köszönthessék egymást.

Észrevettem mikor Legolas itt van akkor mindig ünnepélyesebb stílusban beszél, ahogy egy tündéhez illik.

- Öröm meg ismerni testvéred, Legolas.- Biccentett felém a vörös hajú, bár látszott, hogy ezt korántsem így gondolja. De azért én is biccentettem és egy mosolyt is megengedtem magamnak.

Közben a többi őr lemászott a környező fákról, aztán hercegük magához rendelte őket. Bátyám ügyesen tartotta a fegyelmet, így hamar lovakat szereztünk magunknak.

Egy szimpatikus tünde felém nyújtotta a szárat aminek végén szép palomínó tarka kanca állt. Lámpás volt a fején és a szemei kékek voltak. Olyanok mint az égbolt. Foltjaiba egyetlen fehér szőrszál sem keveredett, míg sörénye kávébarnán omlott szépen ívelt nyakára. Vékony és erős lábaival toppantott egyet, hogy nem bánná ha már a hátán ülnék.

Boldogan teljesítettem kérését.

Legolas szénfekete vad mént kapott, aki nem bírt ki egy nyugodt pillanatot sem. Bakolt és a ágaskodott, de láttam, hogy erős kezekben kifejezetten jó állat.

Tauriel is velünk tartott vasderes arab kancájával.

Csak, hogy az én lovamhoz visszatérjek, csodálatos volt a járása. Nem dobált, mintha a patája nem érintené a földet. Vágtáját meg a bölcső ringásához hasonlíthatnám.

Ezen tulajdonságainak köszönhetően nem is vettem észre milyen hamar a palota kapuihoz értünk…